• AKTUALITY
  • OBEC
  • SAMOSPRÁVA
  • KULTÚRA
  • DOKUMENTY
  • KONTAKT
Untitled-1

Kontakt:

Napíšte nám:

Aktuality

Súťaž vo varení - Széphalom 2017

XV. NEMZETKÖZI VAD- ÉS HALÉTELFŐZŐ VERSENY ÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI VADÁSZNAP

2017. JÚNIUS 24. SÁTORALJAÚJHELY-SZÉPHALOM

A szürnyegi önkormányzat „Ökörőszítő csapata” már hagyományosan részt vesz a nemzetközi vad – és halételfőző versenyen. Így történt ez a 2017–es évben is, amikor a jubiláló főzőverseny a Megyei Vadásznappal közösen kerül megrendezésre Sátoraljaújhely Széphalom településrészén. A csapat tagjai előzetes megbeszélés alapján elosztották a feladatokat. Előző este került sor a „bepakolásra” – sátrak, edények stb. szombaton korán reggel az élelmiszert raktuk fel a platóra melyet Maďar Miro és Volčko József résztvevők biztosítottak.

Megérkezésünk után elkészítettük a sütőhelyeket és felépítettük a sátortábort meny 48 személy befogadására biztosított ülőhelyet. Hála az Úrnak volt, olyan helyzet is, hogy teltházat jelzett a sátortábor. Volcsko József saját tapasztalataiból kiindulva a már kipróbált sütőedényben és hagyományos módon sütötte a lacipecsenyét, segítették és váltották egymást id. Levkiv Jánossal és kedves feleségével Valikával.

A kolbász sütés nagymesterei sem tétlenkedtek Volčko Márta, Volčko Viktor, if. Levkiv János, Galuško Ferenc reggeltől késő estig sütötte a finomabbnál finomabb házi kolbászt.

Kalán Erzsébet 25 liter finom fogas - harcsa halászlével kedveskedett a tisztelt vendégeknek. Ez az étel is az utolsó cseppig elfogyott. Sajnos helyezést ebben a kategóriában nem értünk el. A másik főételünk, amivel a versenybe beneveztünk a szarvas pörkölt volt. Asszonyaink, Lakatoš Miro vezetésével igyekeztek minden telhetőt megtenni annak érdekében, hogy elnyerje a főztük a vendégek és a zsűri ízlését. Ez utóbbi sikerült is mind elfogyott. A finom pörköltet, nokedlivel, csigatésztával és rizzsel kínálták a vendégeknek.

Megpályáztuk „Az „év célzóvize pálinkaverseny díját. Tíz év után, fáradságunk a szürnyegi védjegyű „Ökörbőszítő” almapárlat a 3. helyezést szerezte meg.

 A délelőtt folyamán került sor a Megyei Vadásznap hivatalos programjának lebonyolítására, a Hubertus-ökumenikus istentiszteletet az ünnepi megnyitót a vadászati kitüntetések átadására és az új vadászok avatása és eskütétele követte. Számos érdeklődőt vonzott az ezt követő VI. Favágó Verseny, melynek rendezője hagyományosan a sátoraljaújhelyi F and G Kisgép Központ volt. A szürnyegi csapatot, Miro Lakatoš, ifj. Levkiv János és Galuško Ferenc képviselte. Galuško Ferenc a harmadik helyen végzett a 25 résztvevő közül.

A színpadi programok között mindenki találhatott kedvére valót: „Jó ebédhez szól a nóta”, vadászkutya bemutató, állathang imitáció, Zoltán Erika műsora, bábszínházi előadás, solymászbemutató, Márió a harmonikás, vadászíjász bemutató, TV sztárok műsora szórakoztatta a közönséget. A kiegészítő programok között vadászok utcája és trófeakiállítás, pálinkaverseny, vadászgörény simogató, íjászat, kézműves játszóház, óriás csúszda, póni lovaglás és vásárosok várták az érdeklődőket.

A főzőverseny remekműveit Mile József, Rédai Attila és Gonda Attila többszörös olimpiai, Európa bajnoki és világbajnoki aranyérmes chefek, és Kaszás Géza színművész bírálták el, nagy szakértelemmel.

Az eredményhirdetésre felsorakozott 92 nevezőnek Vágó Piros (Sláger FM), a rendezvény háziasszonya ismertette a zsűri döntését. A győztesek nagy örömmel vették át az okleveleket, és az egyedi Hollóházi kupákat. Sátoraljaújhely városa, az Országos Magyar Vadászkamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezet és a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-Magyarországi Területi Szervezető olyan rendezvényt bonyolított le, melyre méltán lehetnek büszkék, mint rendezők.

A térség legnagyobb gasztronómiai-kulturális rendezvénye, ha majd a mindenható is úgy akarja jövőre is hívjuk és várjuk községük polgárait.

Köszönet és hála mindenkinek, aki részt vett és segítette e - rendezvény sikeres menetét!

Az szürnyegi „Ökörbőszítő” csapat nevében - Kalán Viktor polgármester.

Zoznam aktualít

Voľby do orgánov samosprávy obcí 2018Voľby do orgánov samosprávy obcí 2018
Postavenie a pôsobnosť DHZO v IZS a spolupráca s HaZZPostavenie a pôsobnosť DHZO v IZS a spolupráca s HaZZ
Lov rýb - rozpisLov rýb - rozpis
Verejná vyhláška RUVZ na doočkovanie proti osýpkamVerejná vyhláška RUVZ na doočkovanie proti osýpkam
Informácia o projekte OP KŽP RovinaInformácia o projekte OP KŽP Rovina
Zvozový kalendár na II. polrok 2018Zvozový kalendár na II. polrok 2018
Integrované zariadenie na nakladanie s odpadmi Sirník - RekultiváciaIntegrované zariadenie na nakladanie s odpadmi Sirník - Rekultivácia
Informácia - Ambulantná pohotovostná službaInformácia - Ambulantná pohotovostná služba
Zlepšovanie podmienok bývania rómskych domácnostíZlepšovanie podmienok bývania rómskych domácností
Postrek proti komárom - usmernenie RÚVZ TrebišovPostrek proti komárom - usmernenie RÚVZ Trebišov
1 2 ... 11 [>]

Fotogaléria:

Dátové centrum:

Novinky:

Kalendár:

Kurzy valút:

Počasie:

Reklama:

Správy SME: